Művészi hitvallás

     Visszatekintve nyernek értelmet a dolgok. Akkor jöttem rá művészi küldetésemre, amikor összegyűjtöttem kedvenc munkáim fotóit, s rádöbbentem: igen, az egész életem vezetett erre!

     Gyermekkoromban nem szerettem a változást. Úgy éreztem, belső biztonságomat és lelki békémet fenyegeti veszély. Aztán orvosi egyetemre mentem, ahol a sok nyomorúságos életet látva megtanultam nem magától értetődőnek venni, hanem értékelni az életet és a jó halált. De ez még mindig nem segített a biztonságérzetem hiányán. Később, ahogy az évek teltek, megtanultam békésen elfogadni és értékelni a múló időt és következményeit, azt, ahogy az idő átalakítja a minket körülvevő látható és láthatatlan dolgokat. Munkáimon központi motívummá vált az időnek a megjeleníthető anyagokhoz való viszonya, a formák keletkezése és szétesése.

     Vonzódom régi házakhoz, romos kastélyokhoz, omladozó falakhoz. ’Beltéri’ gyerek voltam. Habár kertes házban laktunk, jobban szerettem odabent olvasni, rajzolni, festeni. Talán tudat alatt éreztem, hogy a falak megvédenek, határt húznak kint és bent, biztonságos és veszélyes között. Az utóbbi időben képeimen a  határvonal  egyre inkább elmosódik a kint és a bent között, jelentőségét veszítette, de a kopott, omladozó felületek egyelőre velem maradnak.

     Mindannyian saját kis folyamatosan változó univerzumunk királyai és királynői vagyunk. Festészeti munkásságommal az elkerülhetetlen változásban rejlő szépség felfedezésére és elfogadására bátorítom az embereket.